Barta Judit
Médiában dolgozom.
Teréz anya bemondta a frankót
Vasárnap 900 embernek vittünk adományt,olyan körülmények fogadtak, amelyekre bár próbáltunk, de nem lehet eléggé felkészülni. Most találkoztunk először a harmadik világgal.
Barátkozós, cserfes, kiváncsi gyerekek, cigarettázó kamaszok, koravén, fogatlan asszonyok, ittas férfiak, lyukas tetős házak, szinte még gyerek szülők, és életstratégiák, amik a "bolondpapír" kikérésétől a jövedelmező fémbusinessen át a közmunkáig sok mindent lefednek. Nógrádászakálon 600-an élnek, akiknek 70-80%-a roma. A falu lakói között 150 közmunkás van, akik egyebek között a fóliázóban dolgoznak, ahol zöldségeket termesztenek, havi 54 000 forintért. Rimóc és Nógrádszakál is olyan települések, ahol a legalapvetőbb feltételek is hiányoznak a minden gyereknek alanyi jogon járó színvonalas oktatáshoz, az alapvető komforthoz (fűtés, folyóvíz, wc, fürdőszoba), higiéniához, rendes étrendhez, emberhez méltó élethez. A nógrádszakáli iskolába 17 gyerek jár, akik közül mindegyik sajátos nevelési igényűnek, vagy beilleszkedési és tanulási zavarosnak van titulálva. Egy tanár és egy segítő foglalkozik velük, az elsősök együtt tanulnak a harmadikosokkal, a másodikosok pedig a negyedikesekkel.
Brigi, az Adománytaxi helyi kapcsolata, illetve a gyerekház felelőse elmondja, hogy a Facebookon hirdették meg az adománypiaci eseményt. Az udvaron, ahova kipakoljuk a ruhákat, egy 2-3 éves kislány szaladgál a kezében egy nagy fehér tokos okostelefonnal. Az asszonyok egy kisebb csoportja és néhány férfi már vártak minket a polgármesteri iroda előtt és nagyon segítőkészen állnak láncba, hogy kipakoljuk a holmikat.

Rimócon az ottani gyerekház munkatársai a helyi tévében hirdették meg az Adománytaxi érkezését, és a közösségi házban pakolunk ki, ahova csak úgy ömlenek az emberek, sok fiatallal, kisgyerekkel. A rajzolósarokban eleinte vonakodva, aztán egyre lelkesebben rajzolnak a gyerekek, amíg a szülők, nagyszülők a holmikat túrják. A kicsik hercegnőket, egy 9 éves forma kisfiú, Gyuri tetoválásokat rajzol nagy műgonddal, majd a karján mutatja a saját tetoválását. Nem igazi, de nem teljesen világos, hogy mivel csinálta. Egy másik kislány engem rajzol le, aztán az Adománytaxit is megrajzolják. Rajzolás közben beszélgetünk, kérdezgetnek, majd mondanak pár szót cigányul. Kérem, hogy tanítsanak még párat. "Kenyér, hagyma, menj el, anya, gyerünk, gyorsan, gyorsabban, jó napot" és devla marole, verje meg az isten. Arra gondolok, hogy én is mindig siettetem a saját lányomat, biztosan őket is gyakran noszogatják a szüleik.

Nógrádszakálon az egyik asszony az internetről elmélkedett – szerinte van benne jó is rossz is, de a mai fiatalok teljesen függők. Azt gondolnám, hogy egy világ választ el engem a két falu lakóitól, de rá kell jönnöm, hogy nem. Ugyanazon a Magyarországon, ugyanabban 21. században élünk.

Brigi férje, a jelenlegi iskolatanító, Győző, elhivatott ember, 30 körüli, egy éve még családsegítőként dolgozott Nógrádszakálon. Mikor megtudja, hogy én is tanítok, de egy angol nyelvű iskolában, kifejti, hogy ő elit iskolában nem is tudna tanítani, ő szereti ezt a kihívást, a nehezen kezelhető gyerekeket. Az egyik szomszédos faluban született, és Rómában is élt, ahol szalézi szerzetesnek készülve utcagyerekekkel foglalkozott 3 évig. Két és fél éve költöztek ide, Nógrádszakálra. Itt jól érzi magát, ismeri a falubelieket, próbálja terelni a fiatalokat, és támogatja a polgármesterasszony kezdeményezéseit, akivel fiatalkorában még együtt bulizott.

Vidám falunapokról mesél, de a festői tájban sivárnak tűnik az élet, és a nagyobb gyerekek előtt el van vágva a jövő. "Teréz anya bemondta a frankót" – mondja Győző, amikor a piac után csoportosan leülünk vele beszélgetni. "Kis dolgokat kell, nagy szeretettel." Talán néhány kisgyereket tényleg képes motiválni arra, hogy tanuljon tovább, de a többségnek a kedves noszogatásnál, jóindulató fejmosásoknál sokkal nagyobb segítségre lenne szüksége. Milyen klassz lenne, ha lenne egy iskolabusz, ami összegyűjti az összes gyereket innen és elviszi egy szupermodern iskolába, ahol egy csapat felkészült tanár megtesz mindent azért, hogy ezek a gyerekek kitörhessenek a szegénységből, amibe beleszülettek.
Szepsi, 2017. január 22.

Szerző: Nemes-Jeles Veronika
Fotó: Pintér Leó